2013. október 10., csütörtök

Mi ez az egész?!

Mi ugyan nem Vespákkal megyünk, de a kaland ettől nem lesz kissebb.


Két kéz felszabadult!

Megjött a két darab navi tartó, így a mitfárer használhatja másra is őket menet közben :) Fotózhat, videózhat, rázósabb szakaszokon esetleg kapaszkodhat.



2013. október 7., hétfő

Brékó, brékó! Újabb kiegészítők a Pajerohoz!

CB rádió, vontató kötél és emelő. Mindhárom nélkülözhetetlen egy ilyen túrán, bár remélem az utóbbi kettőt nem sűrűn fogjuk használni!


A CB stabil működése azért is fontos, mivel nem lehet tetszőlegesen cserélgetni, Marokkóban előre be kell regisztrálni! Engedély nélküli rádió használata az elkobzáson kívül, komoly pénzbírsággal is járhat.


A vontatókötél ahhoz kell, hogy segíteni tudjunk a bajba jutottakon :-). A piros emelő pedig jól mutat a fekete kocsin :D.

2013. október 1., kedd

Józsiék újra itthon!

Magadán. Valóban megérkeztünk?Tartoztunk ezzel a bejegyzéssel azoknak, akik csak e blogon keresztül követik a Julianus Projektet. Józsi, az OOO Team tagja 3 társával együtt 2013. július 19-én elérték Magadánt (RU), azóta természetesen már itthon is vannak. Ezzel az első szakasz le is zárult, legalábbis ami az utazást illeti. A rengeteg fotó és videó feldolgozása még hónapokkal később is rengeteg munkát ad a négy utazónak.

Megérkezés után a bécsi reptéren.
Reméljük az út során összeszedett rengeteg tapasztalat egy részét, majd hasznosítani tudjuk afrikai túránk során mi is.
Az biztosnak tűnik, hogy a mi autónk az indulás előtt jobb állapotban lesz (van), hogy a végére is igaz lesz-e ez, az csak február 9-én dől el.
Az autók, ahogy utoljára látták őket Magadánban.
Az autók még mindig úton vannak. Aktuális pozíciójukat a következő linken lehet megtudni: http://www.fesco.ru/en/tracking/. A konténer száma pedig: FESU 5121626. 
A mai (2013. október 1.) lekérdezés szerint még mindíg Sanghajban vannak.

Mindenkinek ajánlom a projekt facebook oldalát facebook.com/julianusproject, ahol rengeteg fényképet, érdekességet találhattok az utazásról.

2013. június 24., hétfő

Julianus project - Elindultak

Csapatunk egyik tagja Helmich Józsi elhatározta pár éve, hogy körbeautózza a földet. Talált hozzá három társat, hogy ne menjen egyedül :)

Szerették volna, az utazásukra vetülő figyelmet valami hasznosra felhasználni, és mivel saját elmondásuk szerint sokszor megfordult az ő fejükben is, hogy külföldön boldoguljanak, ezért az értelmiségi elvándorlás egyre fokozódó problémáját tűzték zászlajukra. Szeretnék felhívni a figyelmet a jelenségre, annak társadalomra, illetve a gazdaságra gyakorolt hatásaira. Erről a projekt weboldalán részletesen is olvashattok.

Mivel szabadidejük még kevesebb van mint pénzük, így több részre osztották az utat, ezekről részleteket szintén honlapjukon találtok.
Az első 1 hónapos utazásra, amely Budapesttől (HUN) - Magadanig (RUS) fog tartani szombaton (június 22) indultak.

Sok családtag, barát volt jelen az indulásnál. Sokan várják haza őket.
Reméljük komolyabb probléma nélkül tudják megtenni az utat és jó pár hónapra biztosítanak nekünk szórakozást utazásuk során szerzett élményeik mesélésével.

Addig is követhetjük őket a www.julianusproject.com oldalon található térképen, illetve a https://www.facebook.com/julianusproject címen, ahol már egy-két érdekes pillanatot, történést meg is osztottak velünk a fiúk.

2013. június 3., hétfő

Update - Kerekek, jobb térd felújítva!

Ez már igazi terepgumi /Bal oldalon :-)/
Eltelt újabb két hét, és bár semmi olyan esemény nem történt, ami az egész csapatot megmozgatta volna azért voltak történések, amikről szeretnénk tájékoztatni titeket.

Az első változás, amit már remélem magatoktól is észrevettetek, hogy megváltozott a blog arculata. Ezt Csabinak a csapat informatikusának köszönhetjük. Köszi Csabi!!! Illetve elkészült a csapat logója, amit a blog jobb szélén láthattok, ez szintén Csabi keze munkája.

Természetesen az autó is tovább épült, szépült. Kázé az első után a hátsó lengéscsillapítókat is kicserélte, így a Krumpli most már gond nélkül simítja ki a zökkenőket. Hogy az autó szépségét is emeljük Kázé potom áron ütött le 4 db gyári felnit az ebay-en. És bár gyáriak voltak a felnik, igencsak felújításra szorultak,amit Ági és Kázé lelkiismeretes csiszolással és fényezéssel el is végeztek, erről képeket a galériában láthattok.

Az új felniknek természetesen új gumik is dukálnak így beruháztunk egy garnitúra BF Goodrich Mud-Terrain T/A gumiba. Ezekkel fogja csak igazán harapni a verda a terepet:)

A jobb térd
Eddig nem sok szó esett a csapat többi tagjáról, ugyanis a csapatunk összesen 9 főből áll és két autóval ill. egy motorral hódítja meg Afrikát. A másik autó még egyenlőre nincs meg ezért nem is nagyon írtunk a másik négyesről.( Innen üzenem Zolinak: "Time is tickin' away...") De most van történés, ugyanis Józsi a B-teamből, egy másik csapattal, elég nagy fába vágja a fejszéjét, miszerint is egy hónap alatt átszelik Ázsiát Budapesttől Magadanig. Aki bővebben szeretne informálódni a projektről az a julianusproject.com illetve a viasiberia.com oldalakon teheti meg.

Végül de nem utolsó sorban én túlestem egy keresztszalag műtéten a székesfehérvári Majzik-művek kezei között és a lábadozás napjait töltöm. Sajnos így autót vezetni vagy szerelni néhány hétig biztos nincs módom viszont blogot írni minden gond nélkül tudok:)